Jelenlegi hely

Kincskereső kisködmön - Apnoé zenekar - Nagyszeben

Esemény dátuma: 
2019, október 28 - 18:00 - 19:00
Esemény helyszíne: 
Német Demokratikus Fórum Tükörterme - Gen. Magheru 1-3, 550185 Nagyszeben
Esemény leírása: 
A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete szervezésében az Apnoé zenekar Kincskereső kisködmön című zenés mesejátéka kerül bemutatásra Nagyszebenben. Ajánló: Kevés olyan tízentúli van, aki ne ismerné Gergő, Pálistók Peti, a mégsem tündér Malvinka, a Kisködmön és a többiek, néhol kedves, másutt szívszorító történetét. Móra Ferenc öröklétű tanmeséje a szeretethez, barátsághoz, tisztaszívűséghez és megannyi magasztos eszméhez ad iránytűt a kezünkbe, immár 100 esztendeje. A regény apropóját csak fokozza, hogy az első filmes adaptációja tavaly szintén jubilált. 1968-ban, kerek 50 éve készült el a filmváltozat. A hagyománytiszteletéről és közben a folyamatos megújulásáról ismert Apnoé zenekar gondolt egy merészet, és Lackfi János József Attila díjas kortárs költő közreműködésével, készített egy modern, teljesen új felfogásban edzett, némi humorban fürdetett feldolgozást. Eddig járatlan ösvényeken, az Apnoé-tól megszokott minőségben vezetik el kicsi és közepes korú közönségüket – talán még a nagyobbakat is, a Kincskereső kisködmön egyszerre mesés és valóságos világába. Ezzel a mesés zenejátékkal minden bizonnyal közelebb kerül majd ez a megkerülhetetlen történet azon gyerekek szívéhez, akik végigjátsszák, -nézik, -hallgatják az Apnoé zenekar legújabb, interaktív előadását. A belépés ingyenes. Az együttesről: Az Apnoé zenekar egy vidéki (Győr) banda, zenei ihletettségét a magyar népzenéből eredezteti s egy olyan önálló hangzást hozott létre, mely a világzene műfajban egy új dimenziót nyitott meg. 2009-ben talált egymásra a zenekar és Mesics György „Mesó”, aki tizenöt éve táncházas zenekarok tagja, prímása. A nótákat azóta hamisítatlan népi hegedű, és férfi énekhang is gazdagítja, sajátos karaktert adva a banda egyéni, magyar népi muzsikák feldolgozásából, újragondolásából eredő stílusának, ahol az elektromos hangszerek hangzásban népzenei irányt vesznek, a népi hangszerek pedig rockosabban szólalnak meg. Az Apnoé műsorában tehát együttműködik tradíció és innováció, hagyomány és megújulás: a régiből építkezik, de mai tartalmakat hordoz. Rock and rollba oltott sűrű csárdás, kuruc funky és pszichedelikus legényes, százéves dallamok és kortárs tánczene fonódik össze lüktető egésszé, hogy új műfaj születhessen, ami pedig nem más, mint a „powerfolk”, az Apnoé lendületének védjegye. 2011-ben a Folkbeat Records gondozásában jelent meg az első nagylemezük, amely a Forduló nevet kapta, majd ezt követően 2014-ben jelentettek meg újabb anyagot, már a Gryllus Kiadó segítségével. Ezt a korongot a Víganjárók névvel látták el. Aponé Zenekar tagjai: Mesics György „Mesó” – ének, hegedű, gitár Takács Gergely – gitár, elektromos koboz Alasztics Balázs – szaxofon Kovács Áron – basszusgitár Valastyán Tamás – dobok https://www.facebook.com/apnoeband/ https://www.youtube.com/watch?v=zBKUFfkKqJc https://youtu.be/zBKUFfkKqJc Program: http://bit.ly/KincskeresoKiskodmon HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete