Jelenlegi hely

Paprikás csirke

Fodor Mária, a bécsi Ilona Stüberl vezetője
Ausztria fővárosában pár lépésnyire a Szent István-székesegyháztól magyar étel- és italkülönlegességeket is lehet fogyasztani, igazán magyar környezetben és hangulatban: kalocsai motívumok között, diszkrét magyar zene mellett. Bécs legrégibb, megnyitásának hatvanadik évfordulója felé közeledő magyar éttermébe, az Ilona Stüberl-be a világ minden tájáról érkeznek vendégek, hogy megismerjék a magyar konyhát. A sajátos magyar ízek mellett a magyar vendégszeretetnek is köszönhető, hogy az elmúlt években világszerte nagyon sokaknak vált kedvenc kis vendéglőjévé az Ilona Stüberl.
Paprikás csirke
Az Ilona Stüberl vezetését – az alapító Somlai Mihály nevelt lányaként – 1987-ben vettem át és természetesen azóta is hűen követem a hagyományos „Ilona-vonalat”. A magyar mellett német, szlovák, angol, francia, spanyol, olasz, kínai, japán és orosz nyelven is elérhető étlapunk kínálatában a paprikás csirke is meglehetősen kedvelt. Mi így készítjük:
Hozzávalók: 

 

  • 1,40 kg csirke
  • 8 dkg zsír
  • 8 dkg vöröshagyma
  • 2 dl tejföl
  • só, paprika, liszt

 

Elkészítés ideje: 
1 óra
Elkészítés menete: 

A csirkét megtisztítjuk, megmossuk, feldaraboljuk. Az apróra vágott hagymát zsírban világos zsemleszínűre pirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük benne, egy kis vízzel felengedjük, majd zsírjára pirítjuk. Ezután beletesszük a feldarabolt csirkét, megsózzuk, és fedő nélkül addig pároljuk, míg a leve elfő. Kevés vizet öntünk rá, lefedjük, és lassan továbbpároljuk, ügyelve arra, hogy a csirke ne főjön, hanem a zsírjában párolódjon. Amikor már majdnem megpuhult, tejfölből és lisztből habarást készítünk, beleöntjük, közben állandóan kevergetjük, nehogy csomós legyen. Fedő alatt mérsékelt tűzön egészen megpároljuk. Tálalás: galuskával, tetején egy kis tejföllel. Jó étvágyat hozzá!