Jelenlegi hely

MÁRAMAROSI MAGYAR NAPOK, jertek el kicsik, nagyok, szépkorúak, fiatalok!

Esemény dátuma: 
2018, november 9 - 10:00 - 2018, november 25 - 20:00
Esemény helyszíne: 
Máramaros megye, Románia
Esemény leírása: 
Novemberben immár második alkalommal szervezik meg a Máramarosi Magyar Napokat. A tavaly debütált rendezvény szervezõi nem titkolták már az elsõ alkalommal sem céljaikat: erõsíteni az itt élõ magyarok önazonosság-tudatát, összekovácsolni a közösséget, egyszersmind megmutatva mindenkinek azt, hogy bár szórványvidéken élünk, ragaszkodunk nyelvünkhöz, kultúránkhoz, hagyományainkhoz. Apjok Norbert parlamenti képviselõ akkor elmondta: a rendezvény „arról szól, hogy magyarságunkat ünnepeljük, és megmutassuk, hogy a máramarosi magyar közösségnek van jövõje és élni akar.” Az idei rendezvény kapcsán a képviselő a következőket nyilatkozta lapunknak: „A Máramarosi Magyar Napok célja, hogy minél több magyarlakta településre vigyük el a magyar kultúrát. Olyan kulturális programsorozattal készülünk, amely párhuzamosan fut a megye több településén, a helyi magyar közösségek igényeihez mérten kialakított rendezvényekkel. Az idén szinte kizárólag megyénkbeli fellépőket vonultatunk fel, hiszen rengeteg tehetség él közöttünk, és fontosnak tartjuk, hogy bemutassuk a helyi tehetségeket és élő kapcsolatot alakítsunk ki a megye magyar közösségei között.” A Máramarosi Magyar Napok programja - akárcsak az első alkalommal - idén is úgy lesz összeállítva, hogy minden korosztály magáénak érezhesse azt, s a megye valamennyi magyarlakta települését felölelje. A részletes programmal jövő héten jelentkezünk, most csupán ízelítőt kínálunk arról, hogy milyen előadók és együttesek lépnek fel, és mely magyarlakta településeken fordul meg a Máramarosi Magyar Napok karavánja. A karaván a több mint két hét alatt megyénk valamennyi magyarlakta települését útba ejti: Nagybányát, Máramarosszigetet, Felsőbányát, Kapnikbányát, Magyarlápost, Aknasugatagot, Nagysomkútot, Szinérváralját, Koltót, Hosszúmezõt, Monót, Rónaszéket, Erzsébetbányát, Domokost, Magyarberkeszt. Az alábbi előadók, együttesek és programok közül válogathatnak az érdeklődők: Classical operett, Bencze Henrietta (tánc, ének), Talpalat (TMH), Reneszánsz tánc (Turul Sas Kulturális Egyesület), Teleki Blanka Nyugdíjas Klub, Megyei Bányász Egyesület, Bakator néptánccsoport, szüreti bál, önkormányzati konferencia, Márton Áron kiállítás, reformáció vándorkiállítás. Ne feledjék tehát: november 9-25. - MÁRAMAROSI MAGYAR NAPOK, jertek el kicsik, nagyok, szépkorúak, fiatalok!